FÉNYCSAPDA

Boda Edit „Fénycsapda” című verseskönyvével a tőle korábban már megszokott irányban halad tovább: erőteljesen expresszív, feszes formába öntött és sűrített, képi-gondolati egységet alkotó verseket olvashatunk tőle most is, melyek jobbára ellenállnak az analitikus megközelítésnek. Sokszor víziószerű, groteszk képek vezetésével jutunk egyre beljebb az egzisztenciális mélységek örvényébe. A szerző az átjárásokat kutatja: az animálisból a transzcendensbe, a fizikaiból a metafizikaiba. Ennek eszközei több esetben a tömör, szürrealista víziók, posztszimbolista képek.A szerző bravúrosan bánik a (szó)képekkel, a szójátékokkal, miközben a halálhoz való előrefutás heideggeri léttapasztalatát fogalmazza újra egy-egy képben, képsorban.Boda Edit nem épít válaszfalat élet és művészet közé. Maga helyett nem küldi „lírai én”-jét az arcvonalba, nem játszik – vagy ha igen, komolyan, teljes odaadással, mint a gyermek; nem kacérkodik sem élettel, sem művészettel. Tétovázás nélkül vállalja fel, hogy számot