A Kosztolányi-stílus feltűnő vonása valami éber kíváncsiság, valami éles fogékonyság, valóságos lesben állás a témák, az élmények, az emberi, állati, növényi sorsok ijesztően izgalmas őserdejében, egyrészt az eszményi újságíró tökéletes szimatja, másrészt a magát feledni vagy tágítani vágyó lélek más, távoli, minél távolibb lelkekben való elmerülése… »a részvét – mint az Édes Anná-ban mondja –, mely egy idegen életet is éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét« – ez termi a legmeghatóbb, legemberibb Kosztolányi-műveket…"
