Fekete Richárd verseiben az eget felhők, madarak és emlékek népesítik be, elég felnézni, és előtűnik a múlt. Kérdések és válaszok között bolyongunk, és mintha mindig kicsusszanna ujjaink közül, amit keresünk: hogy is volt? Mit tettünk? Mit kellett volna tennünk? És ki kérdezi mindezt? A beszélő a fogantatás nyomait kutatja a tenger hullámai, az esőcseppek, a fák között a szerelemnek, a gyermek életének, a családnak eredetét. Mintha fényképalbumot lapoznánk, melyben elmosódott képek őrzik mindazt, ami tudható.
