Mögötted a halál

Dollen zajt hallott az ajtó felől. Kopogtak? A vihar hangja szinte minden más neszt elnyomott.
– Tessék! – kiáltotta.
Egy férfi lépett a kabinba. Behúzta maga mögött az ajtót. Piros, térdig érő műanyag esőköpenyt és arcát elfedő csuklyát viselt. A kezén és a védőöltözet kesztyűje. Ilyenkor a tornyon minden munkás ezt viseli, nem is csoda. A vihar nagyon meggyötri az embereket. A férfi megszólalt:
– Az alsó szinteket légmentesen lezártuk, mérnök úr. A csőraktárban lekötöttük a fúrócsöveket. A gépházat is bezártuk.
– Rendben van. Remélem, előtte meggyőződtek róla, hogy nem maradt benne senki.
– Természetesen – felelte amaz, és kesztyűs keze a zsebébe csúszott. Pár másodperccel később az ablakon beszűrődő félhomályban egy pisztoly csillant… Mielőtt Dollen kiálthatott volna – a döbbenet elvette szavát –, az ismeretlen cselekedett.
A dörrenések zaját elnyelte a tornyot rohamozó szél üvöltése.