Kenyeres Gábor+ Kövesd a szerzőt
Szeszély és intrika
Szeszély és intrika
Nem sikerült betölteni az átvehetőségi adatokat
Gondolataimmal szólok nőkhöz és férfiakhoz, idősebbekhez és fiatalabbakhoz egyaránt. Ha még csak barátkoztál az internetes ismerkedés gondolatával, avagy netán már meg is kóstoltad a téma minden ízét és zamatát, de még mindig egyedülálló vagy. Ez a könyv afféle társkereső kisokos, mely reményeim szerint segítséget nyújthat az emberi viselkedés megértéséhez, megmutathat egy irányt a változás felé. Ismereteimet saját tapasztalataimból, illetve a mások által elmesélt, megtörtént esetekből merítettem. Megeshet, hogy nem értesz majd egyet minden következtetésemmel, véleményemmel, de nem is ez a cél. A cél az, hogy a dolgok miértje mögé gondolva mind megértsük a másikat, saját magunkat, a hibáinkat, hogy azokra közösen megoldást találjunk, s megleljük azt, akire vágyunk. Én ezzel megtettem az első lépést, megosztottam Veled mindazt, amit a sors hozott számomra. Most rajtad a sor. Én megmutatom merre, Te mutasd meg hogyan! A következő lépés már a Tiéd!
