Bene Zoltán bárhol és bármikor otthon van, vagy úgy formálja, hogy otthon legyen. Itt jár-kel közöttünk, ül velünk egy asztalnál, de bármikor továbbállhat a régmúltba, az elképzelt jövőbe vagy az el sem képzelhető jelenbe, mi pedig csodálkozva látjuk, hogy ott és akkor is ugyanúgy vele ülünk mi, ugyanúgy mi vagyunk, akik között jár-kel: kortársa mindenkinek és mindenhol, meséli a meséit, de bárhová kerül is, bármit mond is bárkinek bármiről, akkor is mindig ugyanarról, ugyanannak beszél, ugyanakkor és ugyanott: nekünk, rólunk, itt és most. (Luzsicza István)
